Ez már feltámadás – Szilágyi Enikő előadóestje
#kulturális
A Székelyudvarhely Művelődési Központ eseménye:
A kolozsvári születésű Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a nyolcvanas években nagy sikerrel lépett fel az erdélyi magyar színházakban, 17 mozifilmben és tévéjátékban láthattuk jelentős szerepekben, majd magyarországi színpadokon bizonyította tehetségét. De Franciaországban is maradandót alkotott, francia sanzonestjét mai napig nagy sikerrel játssza Párizsban. Számos díja, kitüntetése mellett, 2017-ben a Francia Köztársaság Művészet és Irodalom Lovagrend díját is megkapta.
A Szőcs Géza, Kossuth-díjas költő által szerkesztett, Ez már feltámadás című előadóestjében Ady Endre, Kós Károly, Márai Sándor, Farkas Árpád, Karinthy Frigyes, Farkas Wellmann Éva, Szentimrei Jenő, Szőcs Géza írásai szólalnak meg.
„Csak az összefogás, az erős és mély identitástudat, értékteremtő létünk és egymás iránti hallatlan szeretetünk, tiszteletünk menthet meg bennünket a következő ezer évre. Ez az előadás rekviem, felkiáltójel és örömóda egyben. Rekviem a halottainkért, felkiáltójel a tévedéseinkért és örömóda, hogy vagyunk” – vallotta Szilágyi Enikő az előadás kapcsán.
Szeretettel várunk mindenkit az Ez már feltámadás Szilágyi Enikő előadóestjére április 7-én, 18 órától a Városháza Szent István termében, a részvétel ingyenes.
Az előadást közönségtalálkozó követi, a művésznővel Péter Beáta újságíró beszélget.
Bővebben